A levelibékafélék családjába (Hylidae) körülbelül 500 faj tartozik. A sarkvidékek kivételével mindenhol megtalálhatók. Formáik és méreteik igen változatosak. A legkisebbek 1.5 cm-esek, a legnagyobbak akár 9 cm hosszúak is lehetnek. Például a levelibékák között óriásinak mondható a Nyugat-Indiában honos óriás levelibéka (Hyla vasta) 9 cm-es nagyságával. Az ilyen nagy békák ma is talajlakók, sõt egyes fajaik kifejezetten ásó életmódot folytatnak. Néhány levelibéka életmódjában a vízi békákra hasonlít. A nagytestû fajok kifejlett egyedei néha apró gerinceseket is zsákmányolnak, így például más békákat, vagy akár saját faj-társaikat is. A legkisebb, a maximálisan 1.5 cm-re megnövõ, az USA déli részén elõforduló pápaszemes levelibéka (Hyla ocu-laris). A legtöbb levelibéka mérete azonban átlagosan a 3 és a 6 cm között változik. A levelibékafélék egyik legszebb faja, a tudomá-nyos néven Hyla leucophyllata-nak nevezett faj. A kifejlett állat 3-4 cm hosszú, színezete felül a vöröstõl a sötét gesztenyebarnáig változik. Szemei felett széles, ezüstfehér csík húzódik, mely elöl háromszög alakban, koronaszerûen emelkedik fölfelé, és hátának ellenkezõ végén ugyancsak háromszög alakú rajzolat fut össze. Ennek a fajnak az élõhelye a trópusi Dél-Amerika. A zöld levelibékához nagyon hasonlító faj a földközi-tengeri levelibéka (Hyla meridionalis), amitõl azonban világosan megkülönbözteti a zöld levelibékán található, rendszerint fehérrel szegett fekete csík, mely az orrcsúcstól a szemen át, az oldalak mentén, a hátsó végtag kezdetéig húzódik és ott fordított hurkot vet. A zöld levelibékák színe felül üde zöld, a környezet színének, és a levegõ páratartalmának változására a sárgászöldtõl, a zöldesbarnáig változhat. Hasuk fehér, és szemölcsös. Elterjedési területe, néhány északi vidék kivételével egész Európa, sõt mélyen benyúlik Ázsiába is. A század elején Angliában is megho-nosították. Hazánkban, ha nem is azonos állománysûrûséggel, de megtalálhatók a nyirkos réteken, folyóvölgyekben, mocsaras területeken és fiatal erdõkben. Fõleg a síkvidékeken honos, de felhatol a 600-800 méteres magasságig is. A téli pihenõbõl késõn, április elején ébred fel. Ilyenkor elõször a hímek keresik fel a különféle vizeket, utánuk pedig a nõstények. Ilyenkor messze elhallatszik, a távolról kacsahápogásnak vélhetõ brekegésük.
A Hyla-k tartása nem túl nehéz, de ahhoz, hogy jól érezzék magukat és sokáig éljenek nálunk, be kell tartani néhány szabályt.Az egyik legfontosabb a megfelelõ terrárium beállítása. A Hyla arborea-k közepes nagyságúak 3.5-4.5 ritkábban 5 cm-re nõnek, és kb. 18 g súlyúak lesznek. Nappal alszanak, és fõleg a késõ délutáni, esti órákban élénkülnek meg. Ilyenkor szívesen ugrálnak egyik levélrõl a másikra, vagy éppen a talajon ráérõsen sétálnak, és táplálék után kutatnak. Mozgásigényük tehát elég nagy, és nem lehet õket egy egyszerû befõttes üvegben tartani, mint azt a régi babonás emberek tették. Itt kell megemlítenem, hogy kísérletek bizonyították, hogy a levelibékák ugyan valamiféle módon érzik az idõjárásváltozást, de ezt nem jelzik semmi féle módon. Nálam egy 80*40*40 cm-es (H*SZ*M) terráriumban van 4 kifejlett példány. A terrárium tetõlapjába egy sûrû szövésû háló van beépítve, ami a szellõzést szolgálja. A túl meleg, fülledt, levegõtlen helyen állataink hamar megbetegednek és elpusztulnak. A belsõ hõmérséklet lehetõleg soha ne menjen 26 C fölé. A levegõ megfelelõ páratartalmát, a megfelelõ talaj behelyezésével érhetjük el. A talajnak jó nedvszívó és vízáteresztõ tulajdonságúnak kell lenni. Erre a célra megfelel a tõzeg, a gyöngykavics, vagy pedig a kertészetekben kapható égetett agyaggranulátum. Nálam a férõhelyük alján egy 12 cm vastagságú, a páfrányok és broméliák számára készített földkeverék van. Azonkívül, hogy jó nedvszívó és vízáteresztõ, kitûnõen fejlõdnek benne a növények. A növényeknek fontos szerepük van a dekoráláson kívül. Frissítik gázcseréjükkel a levegõt, õk maguk is párologtatnak, és búvó-, mászóhelyet biztosítanak a békák számára. A terráriumot egy 15 W-os neonnal világítom meg, legalább napi 12 órán keresztül. Ez fõként a növényeknek fontos, hiszen többségük a trópusokról származik. Hátránya az, hogy megfakítja a terrárium színeit. A talajba 15 cm átmérõjû, 5 cm magas cserépalátétet süllyesztettem. Ezt kb. 4 cm magasan langyos, állott vízzel töltöttem fel. A békák nem isznak, hanem a szervezet számára szükséges vízmennyiséget a bõrükön át veszik fel. Ebbe a tálkába úgy bele-bele ugrálnak, hogy benedvesítsék bõrüket. A zöld levelibékák szeretik a sûrûn beültetett terráriumot, de a vizestál körül hagyjunk nekik szabadon egy kis területet. Ide dekorációként rakhatunk néhány mohás követ, vagy fát. Nálam mindig ezen a helyen koncertezik a hím. A talaj tetejére agyaggranulátomot és néhány mohás fenyõkérget raktam. Arra mindig legyen gondunk, hogy az elsárgult, esetleg gombás növényi részeket, és az ürüléket távolítsuk el mihamarabb. A másik legfontosabb az állatok megfelelõ táplálása. Az egyoldalú táplálék következtében fogékonyabbá válhatnak a betegségekre. A legmegfelelõbbek számukra a különféle szárnyas rovarok pl. a legyek, muslicák. Ezenkívül elfogyasztanak minden élõ, mozgó, apróbb férget, ízeltlábút. Leghelyesebb a különféle táplálékállatokat vegyesen adni. Arra vigyázzunk, hogy hetente 1-2 nap pihenõt tartsunk. A szabadban sem jutnak mindig táplálékhoz. A trópusi fajokkal ellentétben, több hétig is képesek élelem nélkül életben maradni, nyugodtan elutazhat tõlük az ember. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezt rendszeresíteni lehet. A leromlott kondíciójú állatok sokkal kevesebbet bírnak, kevésbé ellenállóak. Az 1-2 napos pihenõ alatt a könnyebben emészthetõ muslicával etethetõk. Október végétõl teleltessük õket. Ez azonban - ha a táplálékellátás télen sem okoz gondot - nem kötelezõ. Télen a következõ táplálékállatokkal etethetõk. Fiatal észak-afrikai tücsök (Gryllus bimaculatus), viaszmoly (Galleria mellonella), lisztkukac vagy akár maga a lisztbogár (Tenebrio molitor), babzsizsik (Acanthoscelides obtectus), házi légy (Musca domestica), és végül de nem utolsó sorban az ecetmuslica (Drosophila melanogaster). A földigilisztát (Lumbricus terrestris) nem nagyon szeretik, és nem is ajánlom. Elõször is hizlalnak, másodszor a beleikben levõ föld rengeteg baktériumot, vírust és belsõ élõsködõk petéit tartalmazhatja.
Az állatok teleltetése nem egy bonyolult mûvelet. Itt egy nagyon fontos szabály van. Csak jó kondícióban lévõ, egészséges állatokat teleltessünk. Lehetõleg a fiatal békákat se vigyük a többiekkel. Az állatokat, a néhány hónapig tartó hibernálási idõ alatt hûvös, 4-6 C közötti helyre, nyirkos avar vagy tõzeg, esetleg moha közé helyezzük egy ládába. A lényeg, hogy soha ne száradjon ki, de ne is tocsogjon, ezenkívül az, hogy jól szellõzzön. A telelésbõl a természeteshez hasonlóan április elején, vagy egy kicsivel hamarabb kelthetjük fel õket, ilyenkor egy lapos tálba langyos, 20-22 C-os vizet engedünk, úgy , hogy az csak félig lepje el a békát. Miután felébredtek, elõször apró muslicával, majd egyre nagyobb állatokkal etethetjük õket. Ha mindent jól csináltunk, és van egy kis szerencsénk, akkor szaporodhatnak is.
A levelibékát a többi kétéltûhöz és hüllõhöz hasonlóan a magyarországi törvények védik, tilos õket minden fejlõdési stádiumukban (pete, ebihal, kifejlett állat) elpusztítani! Tartásukhoz különleges engedélyekre van szükség!